Creme Brulee recept
Creme Brulee hozzávalók:
- 1 rúd vanília
- 6 dl habtejszín
- 6 tojássárgája
- 10 dkg cukor
- A tetejére: 10 dkg cukor vagy barnacukor
Creme Brulee elkészítése:
6 dl habtejszínt melegíteni kezdünk, s rögtön hozzáadjuk a hosszában félbevágott vaníliarudat, kikapart magvacskáival együtt. Gyöngyözésig hevítjük, de nem forraljuk fel, majd félretesszük 10-15 percre hűlni. Ez idő alatt a tejszínt teljesen átjárja a vanília illata-íze. A végén a vaníliahéjat vegyük ki belőle.
6 tojássárgáját fehéredésig keverünk 10 dkg cukorral, majd a kihűlőben lévő tejszínt állandó kevergetés mellett hozzáöntjük. Hagyjuk állni 1 órát, majd melegítsük elő a sütőt 150 fokra. A krémet töltsük kis, 1-1,5 decis poharakba vagy porcelánedénykékbe, azokat tegyük mély tepsibe, és öntsünk közéjük annyi forró vizet, hogy a formák kétharmadáig érjen. Óvatosan egyensúlyozzuk be az egészet a sütőbe, és hagyjuk ott 40 percig. Ennyi idő alatt a folyékony krém rezgőssé változik. Hűtsük ki, az se baj, ha csak másnap fogyasztjuk, mert a vaníliaíz intenzívebbé válik egy, a hűtőben töltött éjszaka alatt. Ebben az esetben fóliával takarjuk le a kis edényeket, hogy semmiféle illatot ne szívjon magába.
Tálalás előtt hintsük meg a krém tetejét cukorral, lehetőleg barnával, aztán palackos gázlángszóróval karamellizáljuk a tetejére a cukrot. (Ha ninc silyenünk akkor 3-4 percre a forró grill is tud segíteni)
A Félvér szakács titkos összetevője:
Ne hagyjuk ki belőle az igazi vanilia rudat! Garantált az íz és aroma orgia!
Read MoreCsokis-Kakaós Muffin recept
Hozzávalók
- 2 bögre liszt
- 1 bögre cukor
- 1 bögre tej
- ½ bögre olaj
- 2 tojás
- 1 csomag sütőpor
- 50 g kakaópor
Elkészítése:
Hozzávalókat mind összeöntjük egy nagyobb edénybe. Kézi robotgéppel 2 perc alatt összekeverjük az egészet. Enyhén folyós masszát kapunk.
A papír muffin formákat belehelyezzük a muffin sütőformába.
Minden egyes formába 1 nagy púpos evőkanál muffin tésztát teszünk. (kb a forma 2/3-a)
180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. 15 percig sütjük.
Ízesítéshez
Ízesítéshez az alábbiakat is használhatjuk, ha nem kakaóval készítjük
- gyümölcs + gyümölcs leve + rum (v. aroma)
- kókuszreszelék
- mézeskalács fűszer
- csokidarabok
A Félvér szakács titkos összetevője:
Én a húsvétról, mikulásról megmaradt csokikat is fel szoktam használni. Egy adagba kb 2 mikulás vagy nyúl simán elfér. Apróra kell törni őket kézzel vagy húsklopfolóval. Ilyenkor a muffin belsejében a csoki megolvad, olvadtabb lesz mint a megsült tészta. Kicsit olyan lesz mint a brownie.
Várjuk meg amíg kihűl, akkor tudjuk leszedni róla könnyen a papírformát. Ha nagyon meleg, akkor könnyen szétesik a muffin és hozzátapad a papírhoz. Különösen ott ahol csoki van ami még folyós…
Read MoreKókuszos tekercs recept
Hozzávalók
Tészta:
- 50 dkg darált keksz
- 5 dkg porcukor
- 5 dkg rendes kakaópor
- 1 dl tejjel összedolgozzuk
- 5 csepp rumaroma
Töltelék:
- 20 dkg kókuszreszelék
- 10 dkg vaj
- 15 dkg porcukor
- pici rummal habosra keverni
Elkészítése:
A tésztát vajazott alufólián vizes nyújtófával vékonyra nyújtjuk.
Belekenjük a tölteléket..
Felcsavarjuk.
Kívülről meghempergetjük egy kis kókuszreszelékbe.
Hűtőbe tesszük.
2-3 rúd jön ki belőle.
A Félvér szakács titkos összetevője:
Read More
Vaníliás meggyes habos élvezet (Vaníliás krémes) recept
Hozzávalók
Vanília krém:
- 2 csomag vaníliás puding
- 8 dl tej
- 4 evőkanál kristálycukor
- 2 csomag (vagy teáskanál) vaníliás cukor
- 15 dkg margarin
- 1 vaníliarúd (opcionálisan)
Meggykrém:
- 1 üveg magozott meggybefőtt
- 3 evőkanál búzadara
- 3 evőkanál kristálycukor (vagy barna cukor)
Tejszínhab:
- fél liter tejszínhab
- 2 csomag (vagy teáskanál) vaníliás cukor
Tészta
- 2 csomag leveles tészta (bolti, tekercs)
Elkészítése:
Tészta:
Az egyik tésztát kinyújtjuk és egy sütőtepsi tetején egyben megsütjük. (azért a tetején, mert tepsiből nehéz lenne kivenni)
A másik tésztát kinyújtjuk és kisebb téglalapokra vágjuk és úgy sütjük meg a sütőtepsi tetején. (4×8 db kis lapra szoktuk vágni)
Sütés elött a lapokat megszurkáljuk, hogy ne púposodjanak fel nagyon (de ezt nem mindig sikerül, valszeg a tésztán múlik…)
Meggykrém:
A meggybefőtt levét leszűrjük, kisebb edényben el kezdjük melegíteni. Hozzáadjuk a cukrot és a búzadarát. Forraljuk és besűrítjük. A végén a meggydarabokat is hozzáadjuk. Kicsit hagyjuk kihűlni és langyosan az alsó tésztára kenjük.
Vaníliás krém
A tejben megfőzzük a puding porokat, cukrot és ha van akkor +1 vaníliarúd kikapart magjait. Állandó keverés mellett keményre főzzük a pudingot.
Ezt is hagyjuk kicsit kihűlni. Ha langyos akkor a korábban felolvasztott margarint hozzákeverjük. Langyosan a meggykrém tetejére kenjük.
Tejszínhab:
Felverjük a tejszínhabot a cukorral és a habkeményítővel.
A tejszínhabot vaníliás krém tetejére kenjük.
A kis tészta lapokat egymás mellé helyezzük a tetejére. Felvágáskor ezek mentén vágjuk.
A Félvér szakács titkos összetevője:
Egy vaníliarúd kikapart belseje nagyon fel tudja dobni a vaníliakrém ízét.
Nekem a Dr Oetker pudingpor jön be csak, a többinek nem olyan jó az íze.
A tejszínhabhoz adjunk keményítőt/habfixálót, mert egyébként pár óra állás után könnyen szétfolyik a teteje.
A tetejére azért kis darabokba rakjuk a tésztát, mert egyébként nem fogjuk tudni jól felvágni és szétnyomjuk a szép sütinket. Ebből kifolyólag a tetejének a mérete változhat, attól függően, hogy mekkora szeletekben szeretnéd tálalni.
Read More